Egyesítés

Egyesítettem Áron és Ábel blogját, manapság az Áron és Ábel hétköznapjai oldalon találtok meg bennünket.

Járás

A posztot eredetileg Áron blogjába írtam szeptember 7-én - biztos fáradt voltam - de Ábelről szól:

Járás

Ábelke mostanság a járással kacérkodik, de nagyon. Azt már meg tudja tenni, hogy guggoló helyzetből feláll lábra mindenféle támaszkodás nélkül, csak úgy, amikor a szoba közepén van. Majd így áll vagy 4-5 másodpercet, a földre ereszkedik és továbbkúszik. Még nem jött jár, hogy a járás mennyivel könnyebb, mint a mászás, kúszás, úgy hogy inkább még kivár. De nincs sok hátra.

Ha éhes-álmos, akkor nagyon hisztisek vagyunk, nem bírja ezeket a rossz állapotokat. Tegnap este is nagyon fáradt volt már, de a sok sírától már nem tudott elaludni, már rég becsukta a szemét, de tovább hüppögött. Szóval nem egyszerű feladat.

Most már élvezi Áron társaságát, kergetőzni szoktak a szekrényben - ami ugye egy olyan szekrény, hogy van egy fal a hálószobában és ott leválasztva egy akkora rész, ahová ruhákat pakolunk. Gardróbnak nevezik talán? Még nincs ajtója, így szabadon lehet benne keringeni előre-hátra. Amit a két gyermek négykézláb meg is tesz: Áron utánozza Ábel, hogy mászik, Ábel meg menekül előre, kacagva, nagyon élvezik mindketten. Az is előfordult már, hogy Áron bezárta a hálószoba ajtaját és akkor ők ketten az ágyon, a szekrényben, mindenfelé, játszanak. Persze, ilyenkor fülelnem kell, nehogy rossz fát tegyenek a tűzre.

Egy kis lépés Ábelnek...

.... egy óriási mérföldkő számunkra. Előző bejegyzésem is a baba járásáról szólt, de akkor az csak olyan erőltetett, esetleges volt. A tegnap viszont annyi sokat járt a baba délután, saját maga akaratából, amennyit az eddigi életében nem.

Az történt, hogy három és negyed órás alvás után háromnegyed ötkor délután felébredt. Szokásától eltérően most elfogyasztotta az ebéd agy részét- borsófőzelék volt - majd a kaki után, mikor a kolozsvári mamával beszélgettünk Skype-on egyszer csak fogta magát, felállt, és tett vagy három lépést. Nagyon tetszhetett neki, mert azután többször megismételte ugyanezt a mutatványt. Majd aztán a szoba közepétől elsétált egészen a bútorig - volt az vagy hét-nyolc összefüggő, bizonytalan lépés, de lépés.

Ma reggel is hasonló tornával kezdte: lábra fel, ide-oda rövideket menetel. Azért a négykézláb mászás is megmaradt.... De ezek után valószínű egyre többet gyakorolja majd ezt a fantasztikus függőleges járást. Most már kijelenthetjük: apuci megnyerte a fogadást, Ábel egy éves kora előtt elkezdett járni.

Jár a baba, jár

Tibi mikor Ábel már nagyon hamar elkezdett kúszni, azt mondta, hogy fogadjunk, Ábel már első éves kora előtt fog tudni járni. Ám a mászást annyira szereti, hogy nem nagyon sieti el a dolgot.

Ma estefelé, pelenkázás után - ami a szokásostól eltérően most nyugodtan folyt le - Ábel eliszkolt, gyorsan, majd felállt a lábára és tett volna egy-két lépést, de épp belebotlott a földön lévő nagy matracba, így arra lebukott sé tovább haladt. Ezt látván, hívtam apucit, akivel eljátszottuk, hogy kettőnk között sétál a baba - persze, amíg azt Áron engedte, mert aztán ő is akart sétálni közöttünk. Egy-két lépés után Ábelke a karjainka dőlt, és aztán már el is fáradt, mert csak dőlni akart.

Miután a séta sessionnal végeztünk azonban Ábel újra felállt és tett vagy két lépést. Eléggé bizonytalan volt, de saját akaratából lépegetett... lehet mégis apuci nyeri a fogadást?

Más: írtam korábban, hogy a nyelvféket Ábelnek fel kellett vágni. Erre a beavatkozásra itt Pásztón került sor, Baranyai László fül-orr-gége szakorvos foglalkozik ilyenekkel. Egy pénteki napon mentünk el, miután előtte a doktor néni üzent, hogy mehetünk ide is - nem volt lelkierőm felhívni, kicsit halogattam a dolgot. Nos, pénteken nem volt senki, a doktor bácsi megvizsgálta Ábelt, és ő is úgy látta, hogy fel kell vágni a nyelvét. Szereztek egy steril ollót a szemészetről - ott már elfogyott -, az én ölemben ült a béka, keresztbe tettem a lábamat a lábain, hogy nem kapálozzon, a kezeit is megfogtam, a nővérke pedig megfogta a fejét, hogy ne kapálozzon, teljesen satuban volt szegény Ábelke. A doki valahogy rávette Ábel, hogy kinyissa a száját, majd nyissz, és kész. El se érzéstelenítette, mert mondta, hogy maga az érzéstelenítés hatása rosszabb a gyermeknek, mint az, hogy most fáj egy picit. Én meg beleegyeztem a dologba, mert olvastam a neten, hogy ez nem egy fájdalmas dolog, keveset vérzik is, mert ott kevés az ideg, kevés az erecske.

És valóban. A nyissz után foly egy kis vér, annyi, amennyi egy erőteljesebb fogmosáskor esetleg, majd semmi. Sírás is volt egy pici, kicsit meglepődött a baba, de azután a szép csillogó-villogó orvosi eszközök továbbra is lenyűgözték.

Egy órán keresztül nem vol szabad egyen-igyon, el is aludt közben, majd mikor ébredezett, akkor volt egy kis sírás, a szájához kapott, biztos fájlalta picit - de ennyi, azután mintha mi sem történt volna, mind a ketten elfelejtettük mi történt. Szerencsére ezt simán megúsztuk.

Nagyon fejlődünk

Rég nem írtam, de két gyermek mellett... nem unatkozom. Főleg azóta, mióta Ábelke belekapaszkodik a bútorokba és feláll. Még be sem töltötte a nyolcadik hónapot, és ilyeneket volt képes csinálni.

Mikor ez elkezdődött sorozatosak voltak az esések és a sírások. Olyan esések, amivel Áront annak idején bevittük a sürgősségire, de Ábellel edzettebbek vagyunk, tudom mikor kell igazán aggódni. Az is megtörtént már - sajnos -, hogy amiután a nagy babakocsiba hagytam aludni, nem kötöttem be, addig mind ficánkolt, hogy kiesett belőle és koppant egyet a feje - a betonon. A szívem majd kiugrott a helyéről, gondolatban már kerestem az autó kulcsát, hogy vigyem be a sürgősségire, de Ábel sokkal többet szokott sírni, mint amikor alszik el. Kis nyavalygás után éhes vagyok - jelezte és akkor egy nagy adagnyit meg is evett. Mert Ábel mindent meg szeretne enni, csak anyucinak legyen elég mersze adni neki. Eszi a kiflivéget, grissinit, kemény perecet, kenyér darabkákat, joghurtot imádja, gyümölcsöt, spenótot kapott ma krumplival, nagyon finomra sikerült. Evett csirekhusit, disznóhusit, a halhusi az még hátra van, de az is meglesz. Imádja a húslevesből a murkot, a jól megfőtt krumplit szépen megeszi, kézzel felcsipegeti.

Ja és tud már szívószállal inni, imádja: mikor már evés közben szomjas, szünetet tart, és hümmögve követeli a vizet, majd vízivás után hajlandó folytatni csak az evést, persze valami kanalat vagy érdekességet oda kell adni neki, hogy játszódjon vele. Most kezd egy kicsit ügyesebb lenni, és amellett, hogy a négykézlábas menetelés nagyon megy nekünk, most már a két kezes ágyban való kapaszkodást néha sikerül úgy befejezni, hogy leguggol és minden rendben. Nem esik hátra, nem üti be a fejét. A kapaszkodás művészetét már sikerült odáig vinni, hogy a hálószobai ágyra - ami egy alacsony francia ágy - fel is mászott egyszer, minden különösebb erőfeszítés nélkül.

És a nagy-nagy hír: nyolc hónaposan már van két fogunk!!! Nagy nehezen az alsó kettő már látszik, a kis rizsszemek ott növögetnek. Igaz, másfél hónapja lekiismeretesen minden nap kapja a D-vitamin cseppeket.

 Ja és ami még hátra van: a nyelve a kis békának nagyon le van tapadva, és a doktornéni szerint is fel kellene vágni. Javasolta, hogy vigyük Salgótarjánba, de én mondtam, hogy nem vagyok hajlandó oda vinni a gyerkőcöt, majd elviszem Budapestre, ott a Heim Pál, csak kell legyen valaki, aki elvégzi ezt az egyszerű beavatkozást. Holnap hívom a doktor nénit, hogy lássam, mit sikerült megbeszélnie.

A kertből

Éhes vagyok, szeretnék már én is vacsorázni lassan!!! - mondja Áron a rajzfilm lejárta után, miután ebédnél csak úgy mutatóba evett valamit. Kászálódik is a székére felfele, egész biztos, hogy éhes. Ez a "lassan" anyuci szavajárása, ezért költői kérdést tesz fel apuci, hogy ezt vajon honnan szedted, Áron? - Hát a kertből!!! - jön a nem várt válasz. Az esti jókedv megvolt.

Lustább vagyok

Hát be kell vallanom, második gyermeknél lustább vagyok. Nem dokumentálok mindent, és kevesebb fotó is készül - bár ezt a részt igyekszem tudatosan javítani. Így adós vagyok azt leírni, hogy Ábel második napja, hogy kúszik-mászik, nem csak forog, hanem kezével húzza magát a habszivacson, a parkettán, egyszer majdnem a konyhába is kijött. Nagyon ügyesen csinálja. Áron pelenkáról való leszoktatása miatt az új ételek bevezetése elmaradt, krumlpi főzelékkel próbálkoztam egyszer, de valahogy nem volt kedvem folytatni. Egyelőre marad tehát a tejpép, gyümölcs, tej kombináció. Egy hete és egy napja, hogy kificamítottam a bal könyököm, így Ábelt egy kézzel tudom emelni... úgy hiányzik néha, hogy jól megöleljem, megdögönyözzem... A tervek szerint a jövő héten elkezdek valami főzeléket adni Ábelnek,lehet a murokfőzelék jobb választás lesz, mint a krumpli. Meg elvileg lassan husit is kellene adni neki... Újabb zgalmas időszak elé nézünk. Ja, fog még egyse, majd csak lesz valamikor az is. ülni még csak nagyon keveset tud, nem is erőltetjük a dolgot. Pedig jó lenne, ha már ülhetne az asztalnál ő is velünk együtt...